8:21 PM Előrejelzés az elkövetkező napokra. | |
Országos előrejelzés: Éjszaka jobbára derült lesz az ég hazánk felett. Azonban ma kora este a nyugati határ vidékén egy-egy kisebb zivatar felhőzet is megjelenhet. A holnapi nap folyamán is többórás napsütésre számíthatunk, viszont az északi megyékben megnövekszik a gomolyfelhőzet és elszórtan számítani lehet ezeken a területeken kisebb záporra, zivatarra. A déli, délnyugati szél pénteken a Dunántúlon többfelé megélénkül. Zivatarok környezetében akár viharos széllökésekre is számíthatunk. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet:13-20°C között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken:30-35°C között várható. Távolabbi kilátások szombattól-keddig: -A hétvégén az ország nagy részén túlnyomóan derült idő várható, de északon helyenként erőteljesebb lesz a nappali gomolyfelhő-képződés, és néhol zápor, zivatar is előfordul. Hétfőn északnyugat felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet, és ekkor elszórtan - nagyobb eséllyel északon - valószínű zápor, zivatar. -Jelentős mennyiségű nincs kilátás jelenleg. -A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet az időszak elején és végén 15, 20, közte 17, 22 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet a hétvégén 31, 37 fok között várható, majd kissé mérséklődik a nagy meleg, és az időszak végén 28, 33 fok valószínű. Országos figyelem felhívás: Zivatar: Csütörtökön az esti, késő esti órákban a Dunántúl északnyugati
harmadán egy-egy zivatar kialakulhat, átmeneti szélerősödés kíséretében. Pénteken késő délelőttől elszórtan, elsősorban az ország északnyugati felében számíthatunk zivatarra. Ezek némelyike heves is lehet (90 km/h-nál nagyobb széllel, illetve 2 cm-nél nagyobb jéggel), legnagyobb eséllyel a B és C régióban számíthatunk ilyen zivatarok előfordulására. Kánikula: Pénteken a Dunántúl déli felében, a Duna-Tisza közén (beleértve a főváros térségét is) és az Alföld déli részén a napi középhőmérséklet meghaladhatja a 27 fokot, a Dunántúl többi részén és az Észak-Alföld jelentős területén pedig a 25 fokot. | |
|
Összes hozzászólás: 0 | |